hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Két sérült és egy kölcsön kapus a Carbonex keretében
2010. augusztus 11.
Szerdán délután az iráni válogatottal játszott edzőmérkőzést a Tatabánya Carbonex csapata. A bemelegítésben még Szente Gábor is részt vett, ám utána a rutinos kapus a lelátóról nézte társait. A másik kapus, Michal Melus társaságában.

- Két „rehabos” kapusa van jelen pillanatban a Carbonexnek. – mondta Szente Gábor, a félidőben. - Michal Melus térde még nem az igazi, nekem pedig a könyököm sérült. Csütörtökön már szeretnék edzeni, a Grundfos Kupán pedig védeni. Már a Veszprém meccsen is így, sérülten védtem… Az történt, hogy megcsúsztam a hálón és teljes testsúlyommal ráestem a könyökömre. Felszakadt, és az orvos szerint állandóan feltelik vízzel, mindenféle váladékkal. Most talán egy kicsit be is van gyulladva. Meg kell szúrni időnként. Ennek ellenére azt hiszem, időben itt leszek pénteken. A sípszóra mindenképpen. Én tudom, hogy mennyire fáj, mit érzek. Azt tudom, hogy a Grunfos kupára jó lesz… A kupával kapcsolatosan nem latolgatok… nyerjünk, amennyit tudunk. Menni kell előre. Játszunk jól… hazai pályán nem vagyunk rosszak, szerintem. Önbizalomszerzés szempontjából nagyon kellene egy jó teljesítmény.

A Carbonex a Harsányi, Diaz, Dénes, Nagy, Halász, Kekezovic összeállításban kezdte a találkozót. Mögöttük Bartucz László állt a kapuban. A fiatal játékos Pécsről érkezett kölcsönbe, a Grundfos Kupára. Négy évet a PLER – ben játszott, most került Pécsre. Tagja a korosztályos válogatottaknak.

- Eddig nagyon jónak tűnik ez a csapat. Befogadtak a srácok. – mondta a hálóőr a mérkőzés után. - Megpróbálok minél előbb beilleszkedni, hogy hét végén könnyebb legyen a játék, a védekező játékosoknak és nekem is. Szeretném a tőlem telhető legtöbbet hozzátenni a csapat játékához. Kapus poszton talán könnyebb összeszoktatni az új játékost a védő játékosokkal. Itt meg tudjuk beszélni, hogy ki melyik sávot fogja… szerintem rendben leszünk, nem lesz gond. Ilyen neves csapatok ellen nem játszottam még. Már nagyon várom.

Debre Viktor, vezetőedző a találkozó végét várta, nagyon. Húsz perc és szinte teljes „csapat csere” után ugyanis nem azt kapta, amit várt. A félidőben még 18 – 11 – re a Carbonex vezetett, ám később szinte átgázoltak a hazai fiúkon az irániak. A végén mindössze két góllal, 28 – 26 – ra sikerült nyerni.

- Bartucz Laci nagyon jól védett, szerintem. Ügyes volt, remélem minden lesz vele a hét végén. De abban biztos vagyok, hogy Szente Gabi játszani fog. Melust még nem akarjuk belehajtani ebbe a dologba. – kezdte az értékelést a tréner. - Az első 20 perc jó volt. Akkor pörgött a csapat, jól játszottunk. Aztán olyan játékosoknak adtam lehetőséget, akiknek be kellene bizonyítaniuk, hogy helyük van a Tatabányában. Ez egy nagyon jó alkalom volt. Azt szerettük volna látni, hogy valaki hozzá tud tenni, vagy nem tud. Egy olyan csapat ellen játszottunk, akik nagyon lelkesek voltak, de tele voltak technikai hiányosságokkal. Az nagyon bosszant, hogy sokkal lelkesebbek voltak, mint mi. Az utolsó negyven percben átfutottak rajtunk. A „második” csapatunk nem tudott egységet alkotni se támadásban, se védekezésben. Azt már korábban is mondtam, hogy az alap csapatunk megvan. Az már tavaly is megvolt. Eddig úgy érzem, hogy Kekezovic az, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ő egyre jobban beilleszkedik. A többieknek úgy látszik, ehhez több időre van szükség. De ezek a játékosok eddig is kézilabdáztak, remélem nem felejtették el... A Grundfos Kupán ilyen könnyedén nem lehet majd pályára kerülni, ott már komolyabb meccseink lesznek. Ilyen meccseken kellene bizonyítani… Csodákat senki nem vár, csak a minimumot… amit én ma visszakaptam, attól nagyon el vagyok keseredve…. Figyelmetlenség van, fejben nincs ott néhány játékosom. Edzőmeccseken sem fér bele, hogy a játékos nem tudja mi a dolga. Tudják mit várunk tőlük…. Egyértelmű dolog, hogy ez nem egy „szeretet egyesület”, ezt mindig el is mondom a fiúknak. Aki nem való ide, attól meg kell válnunk…. Valaki azért, mert helyes, aranyos, jóképű, kedves fiú azért nem lehet itt…. mondhatnám, hogy arra itt vagyunk, mi a Tónival…. de ez nem lenne igaz….




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat