hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Rajtunk nem múlik a torna sikere
2010. augusztus 11.
Már csak kettőt kell aludni és elkezdődik a Grundfos – Tatabánya Kupa, a Földi Imre Sportcsarnokban. Pénteken délelőtt 10 órakor a Pick – Szeged – Chambery találkozóval indul a program. Pénteken és szombaton a pénztár reggel nyolc órakor nyit majd, míg vasárnap 13 órától lehet majd napi jegyet váltani.

Bódi Dezső, a klub társadalmi elnöke úgy gondolja, rajtuk nem múlik a siker.

- Én úgy gondolom, hogy az előkészületek jól sikerültek. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy óriási teher van a szervezőkön, hiszen hat csapatot kell kiszolgálnunk. Mindenkinek kell biztosítani edzésidőt, bemelegítési időt. Ilyenkor arra is rá kell jönnünk, hogy az öltözőink kapacitása nem biztos, hogy megfelelő. De nagy örömmel várjuk vendégeinket. Én úgy gondolom, hogy rajtunk nem múlik a torna sikere. Szerintem mindenkinek a javára fog válni ez a torna. A Grundfos Kupa a bajnoki előkészület része, és egy hagyomány megteremtése. A Grundfos is elmondta, hogy hagyományt szeretne teremteni. Öröm, hogy olyan csapatokat is ide tudtunk csábítani, akikkel az elmúlt időszakban nem volt módja a Tatabányának játszani.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat