hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
El kell felejteni mi volt tavaly
2010. augusztus 6.
A szerdai, Balatonfüred elleni edzőmérkőzés után a Tatabánya Carbonex csapata az MKB Veszprémet látta vendégül pénteken délután. Mocsai Lajos együttese is, alakul, formálódik, akárcsak a Carbonex.

Az első félidő 13 – 15 –el zárult. Mindkét oldalon voltak hibák, eladott labdák. Ám például Lele emberhátrányból is gólt tudott szerezni. Így az öt gólos tatabányai hátrányból sikerült faragni.

A második játékrészben Debre Viktor és Mocsai Lajos is többet cserélt, hiszen próbálgatták új játékosaikat, "új lehetőségeiket". A Carbonex a második félidő felénél még a vezetést is átvette, ám a végére, a Veszprém hét gólos előnyt tudott összeszedni. A végeredmény: Tatabánya Carbonex KC – MKB Veszprém 25 – 32.

Debre Viktor a találkozó után a következőket mondta: - Az eleje kicsit zűrös volt, mert nem igazán találtuk a helyünket. Majdnem azt játszottuk, amit Füreden. De aztán összeálltunk. Nincs mese, olyan emberek játszanak, akikkel tavaly is játszottunk. Meglátszott az összeszokottságban, mindenben. Én úgy érzem mindent megtettünk, ami tőlünk tellett ma. Azt hiszem, ott tartunk, ahol ilyenkor kell. Ez lesz hosszú hetek után az első hétvége, amikor szombaton és vasárnap is pihenhetnek a fiúk. Nehéz alapozáson vagyunk túl, de ez minden csapatról elmondható. Mindenki erőt gyűjt. Én úgy érzem, hogy a fejünkben kell rendet tenni. Azt el kell felejteni, hogy a Tatabánya harmadik volt. Az persze még bennünk van, mert nagyon jó érzés. Néha még ünnepelünk is talán, pedig már nem kéne. Ha előre akarunk lépni, vagy meg akarjuk tartani ezt a helyet, akkor igenis ismét kőkeményen be kell állni a sorba és el kell felejteni, hogy mi volt tavaly. Az emlékek már nem játszanak, előre kell nézni. Úgy érzem, jó úton vagyunk. Szerintem ismét jó Tatabánya lesz.

Szabó György hosszú idő után lépett ismét pályára. A keze éppen egy Veszprém elleni mérkőzésen sérült meg. Ám a játékos már nem foglalkozik a sérüléssel. Csak az előtte álló feladatokra koncentrál.

- Motiváltak voltunk, mert a szerda nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. – mondta Szabó György, a mérkőzés után.  - A Füred elleni és ez volt az első két meccsünk, három hét kőkemény munka után. Úgy gondolom, hogy kijött a pályán, hogy nagyon akartunk. Nyilván voltak hibák, de voltak bíztató jelek is. Nekem a Veszprém ellen mindig különleges érzés játszani, hiszen ott nevelkedtem. Próbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani. A kezemmel pedig igyekszem már nem foglalkozni. Azt hiszem, vagyok már olyan rutinos, hogy ki tudjam kapcsolni. Ha mindig a kezemmel foglalkoznék, biztos történne valami.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat