hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Ez az érem a hab a tortán
2010. május 27.
Hatalmas ünneplés kerekedett szerdán késő este Dunaújvárosban. A Tatabánya Carbonex szurkolói mindent megtettek azért, hogy csapatuknak emlékezetessé tegyék a bronz csata utáni legfontosabb pillanatokat, perceket. A győzelem után még a Bányászhimnusz is felcsendült a bronzérmes fiúk tiszteletére.

- Nagyon boldog vagyok, nem találom a szavakat. – mondta a mérkőzés után a klub társadalmi elnöke, Bódi Dezső. - Mindenkinek köszönöm, köszönjük a segítséget. Köszönöm a csapatnak azt a kiváló, odaadó munkát, ami meghozta gyümölcsét. Köszönet a szurkolóknak, hiszen ez a hangulat fantasztikus volt, hazai pályán játszottunk. Köszönjük mindenkinek, aki tett egy kicsit is a kézilabdáért.

- Nagyon egységesek voltunk, nagyon rajta voltunk ezen a mérkőzésen, főleg az első félidőben. Nem engedtük meglépni őket. – értékelt a szurkolók egyik kedvence, Szente Gábor. - Nagyon fáradt vagyok. Ezt az érmet szerintem mindenki maximálisan megérdemli, hiszen szinte a semmiből indultunk el és folyamatosan építkeztünk, mentünk előre. Mostanra egy nagyon jó csapat lettünk, nagyon jó háttérrel, nagyon jó szakmai stábbal. Ez az érem most a hab a tortán...

Kanyó Antal nem az a nyilatkozós fajta, ám most mégis önként jelentkezett, hiszen szerette volna mindenkivel megosztani érzéseit. - Fönt van valaki, akiben megmondom őszintén, nem hiszek, de azért szeretnék köszönetet mondani, hogy huszonhat év után érmet szerezhettünk. Huszonhat éve én részese voltam annak a győzelemnek, amit Veszprémben ért el a csapat és lett aranyérmes. Ennek a bronzéremnek legalább ugyanolyan jelentőséget tulajdonítok, sőt talán nagyobbat. Az egy teljesen más világ volt. Külön köszönöm azt, hogy oda föntről megengedték, hogy édes gyermekeimmel, fiaimmal közösen érhettük el ezt a sikert. Ez nagyon jó érzés….

Nagy Tamás vágyott a bronzéremre, hiszen testvérének, Kornélnak már van bajnoki érme. - Nagyon fogadkoztunk, hogy befejezzük a bronz csatát. Kimondva nem volt, hogy megnyerjük, de úgy utaztunk Dunaújvárosba, hogy szeretnénk lezárni a szezont és megszerezzük a bronzérmet. Elég küzdős meccs volt. Belűről nem volt annyira könnyű, mint amennyire talán kívülről látszott. Szerintem a második félidő közepén nyugodtunk meg. Most már nem csak Kornélnak van érme magyar bajnokságból, hanem nekem is.

- Nem nagyon foglalkoztam az eredménnyel. Azt éreztem a csapatban, hogy mindegy, hogy mi van, mert nagyon egységesek voltunk végig. Mindenki nagyon akarta ezt a sikert. Most mindenkinek kijött a lépés. - mondta Halász Máté.

- Remélem, hogy sikerült a játékommal hozzájárulnom ehhez a szép sikerhez. Ez a bronzérem nekem is és Tatabányának is egy nagy siker, boldogság. – értékelt Harsányi Gergely. - 14 éve kézilabdázom, nagyon régóta vártam arra, hogy legyen egy magyar bajnoki bronzérmem. Igazából a PLER – rel volt eddig egy magyar kupa…. Ez a Dunaferr már nem az a csapat, ami volt, de nagyon ügyes fiataljai vannak és az idősebbekkel vegyítve álltak fel. Nagyon boldog vagyok. Mindenkinek köszönöm, aki ehhez a szép sikerhez hozzájárult.

- Nagyon – nagyon örülök. Hetedik éve dolgozom a tatabányai csapattal. Úgy gondolom, hogy ez a legsikeresebb. Örülök, hogy egy nagyon – nagyon jó csapatot tarthatok karban. Remélem, hogy ez meg fog ismétlődni és azt is remélem, hogy velem. – mondta a mérkőzés után Radnai Róbert, Robesz a csapat gyúrója.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat