hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"Szerintem szerdán befejezzük ezt a harcot"
2010. május 24.
Szente Gábor, Harsányi Gergely és Ivo Diaz sokat tettek azért vasárnap, hogy megszerezze második győzelmét a Tatabánya Carbonex csapata a „bronz csatában”. Mindhárman azt szeretnék, hogy szerdán a nyakukba akasszák a bronzérmet.

- Jól éreztem magam. – kezdte az értékelést a mérkőzés után Szente Gábor. - Már az elején éreztem, hogy rajta vagyunk  a mérkőzésen. Hatvan percig bírtuk a tempót, az iramot. Arra törekedtünk, hogy ők hibázzanak. Végig jobbak voltunk pár góllal. Küzdeni tudásból azt hiszem száz százalékot nyújtottunk. Nagyon szeretnénk befejezni ezt a párharcot. 3 – 1 az nagyon jó lenne, de ha az nem sikerül, akkor az ötödik meccset mindenképpen be kell húznunk.

- Mindenem fáj, de ilyenkor nem érzem annyira, mint amikor vesztes meccset játszunk. – kezdte Io Diaz. - Két része volt szerintem a meccsnek. Az első félidő elején szerintem kicsit elaludtunk. Aztán az első félidő második felében kezdtünk jobban játszani, akkor már sokkal jobb volt a játék. A harmadik helyért vívott harcnak minden meccse verekedős, szerintem. Szerdán Dunaújvárosban ugyanilyen verekedős lesz. Most már a kézilabda technikailag nem igazán számít. Az fog nyerni, aki erővel jobban bírja. Szerintem szerdán befejezzük ezt a harcot.

- Nagyon nehézkesen ment a játék mind a két oldalon, szerintem. – értékelt Harsányi Gergely.  -  Nem gördülékeny volt a játék, hanem inkább küzdős. Nagyon nagy szívvel harcolt az egész csapat, nagyon el is fáradtunk. Nagyon nehéz és kemény meccs volt. Véleményem szerint a második félidőre a dunaújvárosiak annyira elfáradtak, hogy könnyebben találtunk réseket a falukon. Akkor már tudtunk második szándékú lerohanásokból viszonylag könnyebb gólokat szerezni. De a védekezésen volt szerintem végig a hangsúly. Most az emberhátrányokat is ügyesen megoldottuk, és ez mindenképpen pozitívum. Nagyon szeretném, ha szerdán pontot tennénk a párharc végére. Szeretnénk szerdán összpontosítani az utolsó energiáinkat és megszerezni a bronzérmet.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat