DUNAFERR – TATABÁNYA CARBONEX 26 - 24 (15 - 9) DUNAFERR: Mikler, Vitáris (kapusok), Bali 1, Benmiloud, Kemény, Kopco 5, Kurbély, Miss 1, Morva, Nagy K. 12 (5), Rosta M. 1, Széles 3, Takács B. 3 Edző: Imre Vilmos
TATABÁNYA: Szente, Melus (kapusok), Dénes 2, Diaz 7, Halász M. 1, Harsányi 4 (2), Iváncsik Á., Kányai, Kanyó, Kiss Á., Nagy T. 3, Sutka 7, Urban Edző: Debre Viktor.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2
Saját magának tette nehézzé a Dunaferr elleni „bronz csata” második mérkőzését a Tatabánya Carbonex csapata. A tatabányai fiúk az első félidőben „naggyá tették” Mikler Rolandot, sok lövést fogott a fiatal kapus. Az első harminc perc során nagyon akadozott a Carbonex – gépezet. Félidőben 15 – 9 – re vezettek az újvárosiak.
A második játékrész már jobban kezdődött. Elsősorban Sutka Norbert és Ivo Diaz góljaival elkezdte a felzárkózást a Carbonex. A 18. percben 20 – 20 – ra egyenlítettek a tatabányai fiúk. A végén mégis a hazaiak örülhettek, hiszen két góllal, 26 – 24 – re győzni tudtak.
Ez az újvárosi siker azt jelenti, hogy a három győzelemig tartó „bronz csata” két mérkőzés után 1 – 1 – re áll. A harmadik találkozót vasárnap 17 órától rendezik a Földi Imre Sportcsarnokban, Tatabányán.
- Az első félidőt oda ajándékoztuk az ellenfélnek. - kezdte az értékelés a mérkőzés után Debre Viktor - Ez nem túl hízelgő ránk nézve, de így sikerült. Nagyon rosszul játszottunk…. A második félidőben próbáltunk változtatni a védekezésen és a támadáson is. De ez sem hozta meg igazán a kellő eredményt. Igaz sikerült utolérnünk az újvárosiakat, de végig futottunk az eredmény után. Nem igazán volt benne a meccsben, hogy nyerni tudunk. Valami plusz hiányzott. Ivo volt az szerintem, aki törte magát, a többiek sajnos elmaradtak tőle. Ezért is vagyok szomorú, mert a játékosaim nem tudtak ma igazán hozzátenni…. ez van.
- Ilyenkor szoktad bizonyos esetekben azt mondani, hogy tragédia nem történt, megyünk tovább…
- Egészen odáig, míg nem akasztják valakinek a nyakába a bronz érmet vagy a miénkbe, vagy az övékébe, addig ennek nincs vége. Menni kell tovább. Lesz egy következő meccs mához egy hétre Tatabányán. A gond az, hogy így elnyújtjuk az idényt…. ez nem biztos, hogy jó, de ez van…
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |