hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Jön a második összecsapás
2010. május 14.
16 óra 10 perckor kezdődik a Dunaferr – Tatabánya Carbonex „bronz csata” második mérkőzése. A tatabányai fiúk az első meccsen 10 góllal nyerni tudtak. A csapat egy annál sokkal nehezebb meccsre számít a hét végén.

- Nehezebb mérkőzésre számítunk. – mondta a péntek délelőtti tréningen Debre Viktor, vezetőedző. - Azt gondoljuk, hogy a Dunaferr annál sokkal többet tud, mint amit mutattak az első mérkőzésen. Biztos, hogy hazai közönség előtt próbálják is majd bizonyítani, hogy jobbak annál, mint amit Tatabányán mutattak. Nekünk az a dolgunk, hogy a kiharcolt előnyünket megtartsuk. Szerintem őket jobban nyomja a tét, mint bennünket. Ugyanolyan meccsre számítok, mint amikor legutóbb játszottunk Dunaújvárosban és egyel nyertünk. Abban bízom, hogy nem engedjük el őket héttel, mert olyan csodák nem mindig vannak, mint akkor, hogy egy csapat feláll hét gólos hátrányból. Nehéz mérkőzésre számítok. Egy gólos győzelemmel elégedett lennék. A fiúk tisztában vannak vele, hogy egy dunaújvárosi győzelemmel nagyon közel kerülnénk a célunkhoz. Jó lenne minél előbb befejezni ezt a bajnokságot, mert fáradt mindenki….




TABELLA
1. ONE Veszprém HC50
2. OTP Bank - PICK Szeged44
3. FTC-Green Collect39
4. MOL Tatabánya KC34
5. Balatonfüredi KSE31
6. ETO University Handball Team28
7. Csurgói KK 25
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös22
9. Carbonex-Komló19
10. PLER-Budapest 17
11. NEKA16
12. CYEB-Budakalász 15
13. Dabas KC 13
14. QHB Eger11




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat