- Csak oda tudok visszatérni, hogy a szezon elején milyen célokat tűztünk ki magunk elé… Ezeket a célokat szinte maradéktalanul elértük. Nyilván ez egy nagyon rögös úton sikerült… Azt mondom, hogy nagyon sok jó meccsünk volt, és szerencsére csak nagyon kevés rossz. Olyan, mint a mai, talán nem is volt még… A sport talán attól is érdekes a szurkolóknak, hogy nem lehet mindig mindent kiszámítani… Néha az embernek fájdalmas is, ami történik… De a szezont, mindig egyben kell értékelni. Azt gondolom, hogy ha úgy nézzük, abszolút azon a szinten vagyunk, sőt talán kicsit feljebb is, ahol a szezon elején gondolhattuk volna…
- Kicsit vagyunk feljebb?
- Azért mondom, hogy kicsit, mert amit kitűztünk az az 5. – 8. hely megszerzése volt. Őszintén meg kell mondani, hogy amikor az első négy meccs után nulla ponttal utolsók voltunk, akkor mindenki aláírta volna az 5. – 8. hely bármelyikét. A nyolcadikét is szinte bárki aláírta volna, szerintem. Aztán evés közben megjött az étvágy. Nálunk is így volt. Ami miatt én személy szerint én is drukkolok a csapatunknak, az az, hogy ha már odáig eljutottunk, hogy harmadikak lehetünk, kívánom, hogy sikerüljön. Elvárni nem várom, mert nem várhatjuk el, de nagyon kívánom, hogy sikerüljön. Azt gondolom, óriási eredmény lenne…. De láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat….
- Sokan haraggal mentek ma haza…
- El kell ismerni, hogy ma sokkal jobb volt a PLER. De ez nem azt jelenti, hogy a csapatunkat el kell küldeni melegebb vagy éppen hidegebb éghajlatra…. Ezt nem lehet…. Ezek a srácok ebben a szezonban sokkal többet tettek annál, mint, hogy egy meccs alapján ítéljék meg őket… Én erre kérem a szurkolóinkat, hogy örüljenek, amikor nyerünk, de ne bántsák a fiúkat, amikor kikapnak. Ki kell hangsúlyozni, hogy nem vagyunk mi annyira nagyon – nagyon erős csapat, hogy nekünk mindenkit meg kelljen vernünk. Tudunk jól játszani, szoktunk is jól játszani, óriási küzdeni akarás van a fiúkban, általában. Meg kell keresni az okokat, hogy mi történt ma… ezt a Viktor és a Tóni meg fogja nézni…. De hozzáteszem még egyszer: ilyen vereséget sem lehet teljesen kiküszöbölni…. Had mondjak egy példát: a Hamburg, amelyik a világ egyik legjobb csapata két héttel ezelőtt otthon kapott ki 9 góllal a Gummersbachtól, pedig ők lényegesen lejjebb vannak a tabellán. Mégsem bántották a szurkolók a csapatot….
- Klubelnökként hiszel még a bronzérem megszerzésében? Nektek kell tartást, hitet adni a fiúknak a folytatásban is…
- Természetesen hiszek benne, mert van esélyünk. De ki kell hangsúlyozni, hogy kötelezőként nem lehet kitűzni a fiúknak, az érem megszerzését. Be kell látni, hogy nekünk most a négy közé jutás is bravúr. Ha azt feltételezzük, hogy a Dunaferrel játszunk a bronzéremért – talán ez a realitás -, akkor bizony egyszer idegenben őket is meg kell tudnunk verni a sikerhez. Itthon sem hibázhatunk… Ez borzalmasan nagy feladat, mert az elmúlt években szerintem egyszer sem vertük meg őket idegenben…. De mindent megteszünk, hogy a mi nyakunkba akasszák a bronzérmet, de ez nagyon nem lesz egyszerű…..
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |