Ha a bajnokság elején valaki azt mondta volna, hogy egy – két nem várt vereséggel a legjobb hat között végez az alapszakaszban a Carbonex, minden szurkoló alá írta volna. Azt sem gondolta volna senki, hogy három fordulóval a vége előtt már biztosan a legjobb négy között lehet a csapat.
- Az ellenfél minden csapatrészében jobban játszott és jobban is akarta a győzelmet. – mondta Kontra Zsolt, a mérkőzés után. Véleménye szerint a fürdeiek talán azért is voltak motiváltabbak, mert nekik nagyobb volt a tét. A tatabányai fiúk, így is a legjobb négy között lesznek a rájátszásban, míg Pásztorék egy vereséggel hátrébb csúszhattak volna a tabellán.
Debre Viktor: - Ez nem a mi napunk volt. A védekezés és a támadás sem ment igazán. Eladtuk a labdákat, sok hibával játszottunk. Megérdemelten nyert a Füred. Ők motiváltabbak is voltak, jobban akarták a sikert.
A tatabányai gólszerzők: Halász Máté 3, Kiss Ádám 3, Nagy Tamás 4, Harsányi Gergely 2, Ivo Diaz 5, Kanyó Ádám 1, Tomas Urban 1, Sutka Norbert 2, Dénes János 1
Kontra Zsolt hozzátette: fantasztikus érzés, hogy nagyon sokan elkísérték ismét a csapatot, az idegenbeli mérkőzésre. Nem csak, hogy ott voltak, de példaértékűen szurkoltak, az utolsó pillanatig. Ezt a kitartást és szeretetet szeretnék meghálálni...A fiúk bíznak benne, hogy már vasárnap a PLER elleni bajnoki mérkőzésen sikerül majd….
| 1. ONE Veszprém HC | 26 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 25 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 22 |
| 4. FTC-Green Collect | 15 |
| 5. ETO University Handball Team | 14 |
| 6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 12 |
| 7. PLER-Budapest | 12 |
| 8. Csurgói KK | 11 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 11 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 11. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 12. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 13. Carbonex-Komló | 6 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |