- Nagyon jó dolog történt ma velünk. Ritkán sikerül, de ma négy pontot szereztünk. – kezdte az értékelést a tréner. - A serdülő csapatunk magabiztos győzelmet aratott. Nagyon kemény munkát végeztünk a fiúkkal az elmúlt egy hónapban. Nagyon kemény alapozáson vagyunk túl. Ennek szerintem meg is látszott az eredménye. A védekezésünkkel meg tudtuk nyerni a meccset. Kevés gólt kaptunk, és mindenki jól játszott. Annak külön örülök, hogy nagyon fiatal csapattal tudtunk nyerni, hiszen volt nyolcadik osztályos játékosom is pályán. Az ifibe szerencsére visszatértek azok a játékosok, akik az őszi szezonban hiányoztak, például Kanyó Bence és Iváncsik Ádám. Ősszel végig serdülő korú játékosokkal kellett játszanunk az ifi bajnokságot. Akkor is megvoltak a bravúrok, de egy teljes csapattal könnyebb…
- Milyen ez a két csapat? - Minden segítséget megkapunk Marosi Laciéktól. Annak idején elég fiatal csapatokat vettem át. Minden korosztálynak két – három évvel fiatalabb játékosok adják a gerincét. Azt hiszem ezekről a játékosokról sokat fogunk még később hallani… - Látsz tehetségeket a fiúk között? - Tehetségek vannak. De, az, hogy jó felnőtt játékossá váljanak, sok mindenen múlik…. Az első dolog, hogy sokakat elvisz a tanulás… Ez nekem is nagy szívfájdalom, hogy kinevelünk egy játékost, aztán elmegy főiskolára, egyetemre és nem folytatja a kézilabdát. Úgy gondolom, hogy most mindkét csapatomban van olyan játékos, aki két – három év múlva a felnőtt csapat kapuján kopogtathat. Aminek külön örülök, hogy a Kodály Iskolában, Horváth Árpád tanár úrnál nagyon ügyesek a hetedik – nyolcadik osztályosok. Őket már most kezdem beépíteni a csapatba… Biztos vagyok benne, hogy közöttük is van olyan, akiről sokat hallunk még….
- Milyen Tatabányán edzőnek lenni? - Én nagyon örültem nyáron a Marosi Lászlóék felkérésének. Nem is gondolkoztam rajta, hogy elvállaljam – e. Már az első beszélgetés közben tudtam, hogy igent fogok mondani. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Próbálom átadni azt a fanatizmust, amit én a pályán is véghez vittem, annak idején. Úgy érzem, hogy ez után az együtt töltött fél év után sikerül…. Az alapozásnál mindenki tette a dolgát, senkit sem kellett noszogatni, és ez jó.
- Folytatás? - Mi február 27 – én játszunk legközelebb, mert a Tatran Presovnak nincs ifjúsági csapata. Tudunk bőven dolgozni. Aztán Kecskemétre megyünk, ott kötelező a győzelem. Remélem ez a most megszerzett 4 pont önbizalmat ad a gyerekeknek a folytatáshoz….
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |