- Milyen érzés volt éppen a Fradi ellen játszani először?
- Nagyon furcsa érzés, hiszen néhány hete még ott játszottam… Ez más játékossal is megtörtént már, hogy csapatváltást követően a régi csapata ellen kellett játszania. Nekem ezt most így kellett feldolgoznom.
- Alig egy hét van a Gyöngyös elleni bajnokiig…
- Nagyon össze kell szedni magunkat, az biztos. Én úgy érzem, hogy nekem rá kell kapcsolni, hogy addig megfelelően beilleszkedjek. Azzal, hogy én ide jöttem, valamilyen szinten a csapatjátékot is megzavartam, mivel belső poszton játszom. A többiek sem éreznek még engem igazán, azt hiszem. Támadásban és védekezésben is látszott ez szerintem. Úgy gondolom, hogy jókor jött ez a nagy pofon, hogy rájöjjünk, hogy igenis fel kell gyorsítani ezt a folyamatot… Természetesen minden edzésen próbálok odafigyelni, hogy mi az a mozgásrendszer, amit a Tatabánya játszik. De minden játék elemhez idő kell, hiszen pici, apró nüanszok döntenek arról, hogy eredményes lesz – e egy támadás. Talán ezek hiányoznak még igazán. Remélem a következő napokban fogjuk tudni pótolni ezeket és sikeres lesz az első bajnoki mérkőzésünk. Továbbra is azt gondolom, hogy a Tatabánya jó csapat. Biztos vagyok benne, hogy egy hét alatt össze fogjuk szedni magunkat és az első idei meccset meg fogjuk nyerni…
| 1. ONE Veszprém HC | 26 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 25 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 22 |
| 4. FTC-Green Collect | 15 |
| 5. ETO University Handball Team | 14 |
| 6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 12 |
| 7. PLER-Budapest | 12 |
| 8. Csurgói KK | 11 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 11 |
| 10. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 11. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 12. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 13. Carbonex-Komló | 6 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |