Ezekkel az eredményekkel záródott az elmúlt hét végén a karvinai torna. A Carbonex hazahozta a győztesnek járó trófeát, valamint Michal Melust a torna legjobb kapusának választották. A csapatvezetés így joggal elégedett a fiúk teljesítményével.
Debre Viktor vezetőedző hétfőn délelőtt elmondta: a jegyzőkönyvet át sem böngészte, hiszen most egyáltalán nem az volt a fontos, hogy ki hány gól lőtt ezen a két mérkőzésen. Számára, számukra az összkép, a csapat munkája volt a fontos. Hozzátette: a torna elérte célját, a fiúk megkapták a megfelelő terhelést.
A trénernek fontos volt, hogy megnézze Harsányi, Sutka és Iváncsik játékát is. Véleménye szerint Harsányi Gergely edzésben van, jó benyomást keltett. Sutka Norbert játékán látszott ugyan, hogy hónapok óta nem „meccselt” hiányzik a lövő ereje, de jó úton jár. Iváncsik Ádám is játszott körülbelül 40 percet a két meccsen. Ő is, akárcsak a többiek bíztatóan mozogtak.
Debre Viktor a szerdai, FTC elleni edzőmeccsel kapcsolatosan azt mondta: jó úton halad a csapat. Bízik benne, hogy a szerdai meccs is nagyon hasznos lesz.
A tréner szerint, ha a csapat tavasszal odafigyel minden meccsen és koncentrálnak a fiúk, nem lehet gond.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |