- Az az igazság, hogy tényleg egy jó kis túrának néz ki. Igaz a Kielce lemondta a szereplést, mert rengeteg válogatott játékosa van és közbejött néhány sérülés is. Így pénteken elutazunk, és szombaton este már indulunk is haza. Én úgy érzem, hogy ez jó lesz nekünk, mert kemény csapatokkal játszunk. Megnézhetjük, hogy hol is tartunk…
- Hol?
- Nagyon a közepén. Most fog letelni a két hét, amit munkával töltöttünk. Eddig főleg a fizikai felkészülésre szántuk az időt. Kíváncsi leszek, hogy ebből a munkából mi fog kisülni. Biztos nem leszünk csúcsformában, de szerintem nem leszünk rosszak.
- Ott tartotok, ahol kell? Jövő héten egy edzőmeccs, aztán nemsokára kezdődik a bajnokság….
- Az a lényeg, hogy nyernünk kell. Olyan formában kell lennünk, hogy nyerjünk. Először játszunk egy Magyar Kupa meccset a Veszprémmel, aztán játszunk a Presovval és utána jönnek majd az igazán fontos mérkőzések. Fontos dolgokat kell elérnünk, szeretnénk a lehető legjobban szerepelni.
- Egyel többen lettetek, hiszen jött Harsányi Gergő. Most pedig úgy tűnik, hogy egyel kevesebben is... Gál Gyulára gondolok…
- Szomorú vagyok és örülök is neki, hogy Gál Gyula elmegy. Jó volt egy ilyen játékost a csapatban tudni. Persze, tisztában voltunk vele, hogy ez előfordulhat… Benne volt a pakliban, hogy bármikor elmehet. Gyulának szerintem csak köszönettel tartozunk, akárcsak Gyula a Tatabányának. Szerintem egyébként nem nagyon fog változni a játékunk, mert Kocsis Csabi meg tudja oldani a rá váró feladatokat. Harsányi Gergő is tud védekezni, tehát nem hiszem, hogy gond lesz. Sutka Norbi is utol fogja érni magát előbb – utóbb. Többen vagyunk, erősebbek lettünk…
- Lehetünk optimisták?
- Mindig annak kell lenni…. a harmadik hely nem egyszerű… megteremtettük magunknak a lehetőséget, meg kell próbálnunk élni vele… Ez egy igazi nyerő típusú társaság, sikeréhesek a fiúk. Ha úgy fogunk játszani, mint eddig akkor nem hiszem, hogy bajunk lesz…. mindent megteszünk….
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |