Szövetségi kapitányuk és másodedzőjük is helyi kötődésű, hiszen Marosi László és Sibalin Jakab irányítja a fiúk munkáját.
- Edzőként kezdted az évet, hiszen szövetségi kapitányként megint irányíthatod egy csapat munkáját a kispadon, a pálya szélén. Milyen érzés? - Egy kicsit furcsa. Ez egy más feladat, mint ha Tatabányán edzősködnék. Igaz a kézilabda része ugyanaz, de itt az ország összes klubjából kell összeválogatnunk a legjobbakat. Persze e mellett nagyon érdekes dolog.
- Tatabányai játékos is van a keretben, egyelőre Iváncsik Ádám. - Igen. Amikor megkaptuk ezt a megbízást Sibalin Jakabbal, akkor az volt a célunk, hogy a csapatba akkor válogatunk be valakit, ha a teljesítmény stimmel. Minden tatabányai helyet kaphat, ha úgy teljesít.
- Milyen ez a generáció? - Nem tudom igazán megmondani…. Nincs összehasonlítási alapom még, mert nem láttam a többi válogatottat. Megpróbáljuk felmérni, hogy mi hol tartunk, és hogy ez mire lehet elég…
Sibalin Jakab a csapat másodedzője. Az egykori tatabányai klasszis ma már a „civil életben” dolgozik, ám ezt a felkérést mégis szívesen vállalta.
- Megmondom őszintén, az elején nekem is kicsit furcsa volt, de jól érzem magam ebben a szerepben. Jó együtt dolgozni Marosi Lacival.
- Milyen érzés volt, amikor felkértek erre a munkára? - Meglepődtem, mert én nem gondoltam, hogy valaha kézilabda pályán fogok tevékenykedni. Ez a munka mellett pont belefér. Lacival nagyon régóta ismerjük egymást, jó barátok is vagyunk. Megpróbáljuk átadni a fiataloknak azt a tudást, tapasztalatot, ami bennünk van.
- Ha most nem kérnek fel, soha nem dolgoztál volna kézilabda pályán? - Volt egy olyan döntés úgy tíz éve az életemben, hogy a kézilabdázásban maradok…. De aztán jött egy civil lehetőség, és az mellett döntöttem.
- Szerinted ilyenek a mai fiatalok? - Minden korosztályban vannak ügyes gyerekek. Örülök, hogy Tatabányáról is vannak közöttük. A tehetséget kell kihozni a fiúkból. Nagyon jól dolgoznak, ezek a fiúk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |