- Ha valakinek, hát neked nagyon kettős volt ez az ősz. Az elején nagyon ment, aztán valami történt és csak kerested önmagad….
- Gondoltam, hogy ezt fogod kérdezni…. Egy sportoló életében erre szerintem nincsen recept, hogy kinek, hogyan működik, és mikor mennek jól a dolgai. Maximálisan odatettem magam, próbáltam jól dolgozni. Próbáltam mindent megtenni, hogy mindig jól mennyen. Ez a félév így sikerült… Remélem a második félévben elmarad az a rész, amikor gyengébben teljesítettem.
- Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?
- Elégedett vagyok. Egy olyan csapatban játszom, ami ott van a tabella elején jelen pillanatban. Ennél jobbat nem is kívánhat magának az ember. Ehhez a teljesítményhez, azt hiszem egy kicsit én is hozzá tudtam tenni….
- Milyen lesz a tavasz, szerinted?
- A hazai meccseinket továbbra is be kell húzni. Az idegenbeli meccseinkből pedig a háromból egyet hozni kell. A Kecskemét, Dunaferr, Füred meccsek közül valamelyiket be kell húznunk. ha ez megvan, akkor a számítások szerint, bent lehetünk a négyben. Persze mindenhová úgy megyünk oda, hogy meg szeretnénk nyerni a meccset. Magamtól pedig azt várom, hogy ne legyek ingadozó. Megpróbálok jobban teljesíteni, mint a bajnokság első felében.
1. CYEB-Budakalász | 0 |
2. Csurgói KK | 0 |
3. Dabas KC | 0 |
4. FTC-Green Collect | 0 |
5. Balatonfüredi KSE | 0 |
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |
7. ETO University Handball Team | 0 |
8. QHB Eger | 0 |
9. Carbonex-Komló | 0 |
10. HSA NEKA | 0 |
11. OTP Bank - PICK Szeged | 0 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. MOL Tatabánya KC | 0 |
14. Telekom Veszprém | 0 |