Gál Gyula: - Szerintem nem játszottunk olyan felszabadultan, mint ahogy szerettünk volna. De ez benne van, mert egy nagyon jó sorozatból jövünk, most pedig a világ egyik legjobbjával játszottunk. Úgy érzem, hogy a Veszprém megérdemelten nyert ennyivel is. Úgy gondolom, hogy megláttuk azt az irányvonalat amerre el kell indulnunk… A harmadik helyért való harcban szeretnénk továbbra is ott maradni és egy jó évet zárni.
Szabó György: - Azért volt ez a meccs különösen nehéz, mert egy kilenc mérkőzéses győzelmi sorozat van mögöttünk. Úgy érzem, a Veszprém úgy játszott, mintha BL meccset játszottak volna. Szinte az egész meccset a kezdő csapatuk játszotta végig. Talán nyomott minket a teher is, hogy kisebb különbséget vártak tőlünk.
Szente Gábor: - Igyekeztem mindent megfogni… ez ma így alakult. Tudtuk jól, hogy ez egy kemény mérkőzés lesz… Ha lebontjuk a két félidőt, akkor 5 – 6 gól volt a különbség. Szerintem ez reális a magyar viszonylatra nézve. Ennyi volt benne….
Kanyó Ádám: - Jó érzés ilyen kapus ellen játszani, mint a Fazekas Nándi. De az összes kapus nagy kihívás számomra. Főleg úgy, hogy adósa vagyok a csapatnak a jó játékkal. Remélem, hogy az elkövetkező időben hasonló szinten tudok teljesíteni…
A Tatabánya Carbonex csapata december 4 – én, pénteken 18,30 – tól Szegeden játssza soron következő bajnoki mérkőzését.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |