A két napos tornán hat nemzet 21 csapata mérte össze tudását. Itt szerezték meg az első helyet a tatabányai fiúk. Horváth Árpád, edző elmondta: nehéz egy – egy ilyen útra összeszedni a pénzt, de szerencsére ezúttal is sikerült. Kiterjedt kapcsolataiknak köszönhetően többször járt már a csapat Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is. Ezt a meghívást is úgy kapták, hogy egy francia tréner látta a fiúkat játszani, és mint a Carbonex utánpótlása, mehettek Franciaország fővárosába.
- Ez a hetedik osztályos csapat tavaly megnyerte a diákolimpiát, tehát Magyarországon is tulajdonképpen első a saját korcsoportjában. – értékelt Horváth Árpád - Nagyon jó vélemény volt kint a csapatról. A döntőben egy francia csapat ellen játszottunk és a vége felé, már a mi góljaink is hatalmas tapsot kaptak. A győzelem után pedig rengetegen gratuláltak. Sőt! Már a jövő évi tornára is meghívtak minket a következő csapattal. Szerintem ez is nagyon nagy dolog.
A tréner hat csapattal dolgozik. A Kodály Iskolában már a harmadik osztályos fiúk is ismerkednek a sportággal. - Nekem minden csapatom fontos. Ez a gárda sikeres és remélem azok is maradnak. – mondta a tréner, aki hozzátette: - Azért dolgozom, hogy mindig legyen a Carbonexnek utánpótlása. Közülük már nagyon sokan elhatározták, hogy folytatni fogják…
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |