- Azt mondják, mindig az első a legnehezebb. Végre megvan, igaz megszenvedtünk érte. Ez a mérkőzés ugyanolyan, mint a másik kettő. Hajtottunk, volt amikor nagyon jól játszottunk, volt amikor nagyon rosszul. A lényeg, hogy szereztünk két pontot. Ez nagyon fontos, és nagyon örülök neki. – kezdte az értékelést a találkozó után Debre Viktor, vezetőedző.
- Óriási kő esett le a fiúk válláról, illetve a mienkéről is. Amíg nincs két pontod, amíg ott állsz nullán és utolsó helyen vagy az egy borzasztó érzés. Mondjuk én ezt itt Magyarországon nem éltem át, de Spanyolországban néhányszor igen. Ilyenkor óriási teher van a vállunkon. Ilyenkor már nem tudunk mosolyogni, nem tudunk örülni semminek. Ezt most már ez feloldja. Az a baj, hogy egy idő után az ember elbizonytalanodik. Most is volt egy időszak, amikor leültünk. Látszott a játékosokon, hogy elfáradtak, a többiek pedig nem tudtak annyit hozzátenni. Rengeteg új emberünk van, akik közül néhányan még nem is játszottak ilyen mérkőzéseken. De hát majd folyamatosan összeállunk és ez csak jobb lesz. – tette hozzá a tréner.
- Elégedett vagy a ma látottakkal?
- Az utolsó két meccs után mindenképpen elégedett vagyok. Eddig is küzdöttünk, hajtottunk. Ma talán a szerencse is mellénk állt. Ami nagyon jó volt, hogy a csapat a kritikus helyzetekben is talpon tudott maradni. Mindig volt valaki, aki át tudott lendíteni a holtponton.
- Folytatás? Gyöngyös?
- Nincs más lehetőségünk, nyernünk kell. Minden mérkőzés más és más, ám minden mérkőzés ilyen nehéz lesz. Fel kell készülnünk, hogy nehéz mérkőzések várnak ránk. Arra fogunk törekedni, hogy a Gyöngyös elleni mérkőzést is megnyerjük szerdán és akkor talán egyenesbe jöhetünk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |