Remélhetőleg most kedden, a 18 óra 45-kor kezdődő EHF Európa Liga mérkőzésen ilyennel senkinek nem kell számolnia. Viszont azzal igen, hogy a mieink, a Siófokon, a NEKA-tól kapott mélyütést még nem heverték ki. Ám Cristian Ugalde vezetőedző csapatára máris újabb kemény feladat vár, hiszen az ötszörös BEK-győztest fogadják.
A középdöntő 2. mérkőzésének a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok ad otthont. Az összecsapást két szerb hölgy – Vanja Antics és Jelena Jokovljevics – vezeti.
- Foglalkoztunk a sereghajtó elleni hétvégi találkozóval, de nincs megállás, mert kedden már újra játszunk, és nem is akárkivel – emelte ki Sibalin Jaksi. – És azután szombaton újabb kemény csata vár ránk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen akár minden elúszhat. Éppen ezért van nagy jelentősége a németek elleni összecsapásnak. Éppen velük szemben kellene felépíteni magunkat, hogy pozitív élményekkel várjuk szombaton az FTC elleni rangadót.
A VfL Gummersbach egy 52 ezer lakosú Észak-Rajna-Vesztfáliai város csapata. Eddig 5-ször nyerte meg a Bajnokok Európa Kupáját, 4-szer emelhette magasba a Kupagyőztesek Európa Kupáját, 2-szer az EHF trófeát. 13-szoros német bajnok és 5-szörös német kupagyőztes.
- Amennyiben kirobbanó formában lennénk, akkor sem tűnne egyszerű feladatnak a legyőzésük – hangsúlyozta Jaksi. – Ők nagyon erősek, mi pedig nem vagyunk a toppon. Mégis az lenne a feladatunk, hogy a szurkolóink támogatásával kiharcoljuk a sikert…
A csapatunknál végre nincs sérült, hiányzó, azaz a szakvezetőnk, Cristia Ugalde játékoskerete teljes.
-Petrik József-
1. ONE Veszprém HC | 50 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 44 |
3. FTC-Green Collect | 39 |
4. MOL Tatabánya KC | 34 |
5. Balatonfüredi KSE | 31 |
6. ETO University Handball Team | 28 |
7. Csurgói KK | 25 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 22 |
9. Carbonex-Komló | 19 |
10. PLER-Budapest | 17 |
11. NEKA | 16 |
12. CYEB-Budakalász | 15 |
13. Dabas KC | 13 |
14. QHB Eger | 11 |