Február 5-én, szerdán, Komlóra látogatnak kedvenceink, ahol az elmúlt két idényben nem sikerült győzniük. Az FTC is elvérzett ott idén a bajnokságban, így nem kérdés, hogy rendkívül nehéz feladat vár Ugalde mester csapatára. A spanyol tréner azonban bizakodó, és úgy érzi, a játékosok készen állnak a kihívásra.
„Végre befejeztük a felkészülést” – mondta Ugalde. „Nem volt egyszerű, mert nagyon kevés felnőtt játékossal tudtunk dolgozni, így nem is igazán gyakorolhattuk a hat a hat elleni játékot. Ugyanakkor kihasználtuk az időt, és más területeken próbáltunk fejlődni. Alig vártuk, hogy a válogatott játékosok visszatérjenek, és hétfőn végre szinte teljes kerettel dolgozhattunk. Látom a srácokon, hogy izgatottak és készen állnak az éles meccsekre.”
A Komló elleni mérkőzésen nemcsak a továbbjutás a cél, hanem egyben lehetőség is adódik, hogy a csapat felülírja az elmúlt évek kedvezőtlen eredményeit.„Tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk. Maximális tisztelettel állunk hozzá, hiszen egy rendkívül kemény pálya, de a következő két napban mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk és megszerezzük a győzelmet. Az elmúlt két szezonban nem tudtunk nyerni ott, de mi tovább akarunk jutni ebben a sorozatban, így 100%-ot fogunk beleadni” – hangsúlyozta az edző.
A nemzetközi tornáról visszatérő játékosok állapota biztató, egyedül Maras formája lehet még kérdéses. „Úgy gondolom, a válogatottból érkezők jó állapotban tértek vissza, de Maras helyzetét még nem látjuk tisztán, majd kiderül, milyen állapotban lesz, amikor megérkezik” – tette hozzá Ugalde.
A csapat tehát eltökélt, hogy győzelemmel indítsa a tavaszi szezont.
FEBRUÁR 05.
18:00
Carbonex-Komló–MOL Tatabánya KC
A közvetítés linkje: https://www.youtube.com/@m4sportkezielo732/streams
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |